Gyöngyvirág regionális népdaléneklési verseny

2023.03.10

Nyolc éve veszünk részt az Egressy Béni Zeneiskola által szervezett Gyöngyvirág regionális népdaléneklési versenyen. Az idén nagyon népes mezőnyben indulhattunk,160 versenyző nívós műsorát kellett értékelnie a szakmai zsűrinek. 

Két lelkes csapattal indultunk,akikkel egy hónapon keresztül szinte minden nap gyakoroltunk a szabadidőnkben . A gyerekek otthon is lelkiismeretesen tanulták a 3 népdalból álló csokrot , amit a színpadon önállóan összekapcsolva kellett előadniuk. Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen ezeket a felsős nehézségi fokú dalokat ilyen színvonalasan adták elő teltházas hangversenyteremben! 

Fejes Júlia, Leba Liza Johanna, Varga Magor Zalai párosítók csokrát ezüst, Trajcsik Lara, Urbán Róza, Véres Csenge Róza Bácskai karikázó népdalcsokrát arany minősítéssel díjazta a zsűri. 

 Hálásan köszönjük a Szülők és az iskola tanárainak, vezetőségének a támogatását.