
Határtalanul
Határtalanul

2025. május 12-16. között a hetedik osztály a Határtalanul program keretében Erdélyben kirándult. Reggel hatkor indultunk Miskolcról. Ragyogó napsütésben értünk Nagyváradra, ahol megtekintettük a Szent László székesegyházat, majd a belvárost a gyerekek csapatokban, önállóan fedezték fel. Innen a Tordai-hasadékba vezetett utunk. A másfél órás túra közben találtunk Szent László pénzeket, megnéztük Szent László lovának patanyomát, majd Torockóra érkeztünk. Elfoglaltuk a szállásunkat, vacsoráztunk, utána pedig a Szent Ferenc Alapítvány itteni gyermekotthonába vittük el adományainkat. Másnap reggeli után indultunk Szovátára. Körbesétáltuk a Medve-tavat, megnéztük a felszíni sókitörést. Következő állomásunk Korond volt, ahol a vásárban költhettük a zsebpénzünket. Egy finom ebéd után megkoszorúztuk Tamási Áron sírját Farkaslakán, majd a székelyudvarhelyi rövid séta után tovább indultunk a második szállásunk, Orja felé. Út közben fantasztikus élményünk volt: a buszról nézhettük, ahogy egy anyamedve három bocsával szalad pár méterre tőlünk. A harmadik napon megnéztük az "Apor lányok feredőhelyét", a bátrak ki is próbálták a nem túl meleg forrásvizet. Innen a Mohos-láphoz mentünk, majd a Szent Anna-tóhoz sétáltunk. Kézdivásárhelyen, a legkeletibb magyar városban nagyon finom süteményeket kóstoltunk. A nap utolsó programjaként a prázsmári szász erődtemplomot tekintettük meg, ami különleges élmény volt, a gyerekek nagyon élvezték. Visszatérve a szállásunkra, csodás vacsora várt minket, és még egy kis focizásra is jutott idő. A negyedik napon Brassóba utaztunk. A gyerekek kincskereső térkép segítségével ismerkedtek a várossal. Innen Fogarasra utaztunk, ahol a fogarasi várnál miccset ebédeltünk. Ezután Vajdahunyad várába látogattunk el, majd megérkeztünk az algyógyi ifjúsági szállásra. Másnap Gyulafehérvárra utaztunk, ahol megkoszorúztuk Hunyadi János sírját. Innen Marosvásárhelyre vezetett az útunk, ahol az esős idő miatt csak a busszal jártuk körbe a belvárost. Ez volt a kirándulásunk utolsó állomása. Hazaindultunk, és az esti órákban érkeztünk meg Miskolcra. Gyönyörű tájakon jártunk, nagyon finom ételeket ettünk, megtapasztalhattuk az erdélyi vendégszeretetet és rengeteg élménnyel gazdagodtunk.
Tanulóink tollából……
H. Nándor vagyok, a Szent Imre Római Katolikus Általános iskola hetedikes tanulója. A májusi Határtalanul kirándulás előtt Ági néni egy előkészítő órát tartott nekünk, amelyen beszéltünk a trianoni békediktátum tartalmáról, következményeiről, az elcsatolt területekről. Megnéztük a térképen az útvonalat, és megtudtuk, milyen programok, helyszínek várnak ránk. Kipróbáltuk az Okos Doboz, Határtalanul barangoló" feladatait Erdéllyel kapcsolatban. Kifejezetten az utazásunkhoz kötődő helyszínekkel ismerkedtünk meg. A Tordai hasadéknál földrajzi ismereteimet is bővíthettem, Gyulafehérváron a katedrális és a történelmi emlékek nyűgöztek le. Szent László személyéhez kötődő legendák világával is megismerkedhettem. Megtudhattam, hogyan és mikor keletkezett a Medve-tó. Székelyudvarhely nevezetes épületeit, Brassó Fekete templomát szintén játékos feladatokon keresztül fedezhettem fel. Kézdivásárhelyhez kötődve az ágyúk kezeléséről is sokat megtudhattam.
Összességében nagyon izgalmas és tanulságos volt végig járni Erdély nevezetességeit, sok új információt szereztem és élveztem az interaktív feladatokat.
Okos doboz linkek:
Tordai hasadék:
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2876
Vajdahunyad
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=4638
Gyulafehérvár:
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=4556
Brassó
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=4612
Szováta:
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2867
Kézdivásárhely:
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=4618
Székelyudvarhely:
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=4555
2024. április 29-én kora reggel indultunk Miskolcról iskolánk hetedikes diákjaival Erdélybe, a Határtalanul kirándulásra. Első állomásunk Nagyvárad volt, ahol csoportos városnézésen vettünk részt idegenvezetőnk irányításával. Megtekintettük a Püspöki Székesegyházat, végigvonultunk az árkádos Kanonoksoron, majd a Saspalota szecessziós épületében gyönyörködtünk. Körösfőn a festett kazettás mennyezetű templomot néztük meg, majd a gyerekek apró ajándékokat vásárolhattak maguknak. Este elfoglaltuk a szállásunkat Torockón, csodálatos környezetben, majd finom vacsorát kaptunk. Második napon Kolozsvárra látogattunk. Megnéztük a Talentum református Iskolát, majd az itteni diákokkal közösen fedezték fel tanulóink a belvárost. Megtekintettük Mátyás király szülőházát. Kolozsvárról a Tordai hasadékhoz utaztunk, ahol csodálatos környezetben túráztunk kora délután. Fáradtan de élményekben gazdagon érkeztünk vissza Torockóra. A harmadik napon Gyulafehérvárra utaztunk. Itt megtekintettük a Szent Mihály Székesegyházat, megkoszorúztuk Hunyadi János sírját. Délután érkeztünk vissza Torockóra, ahol sétáltunk a faluban és megnéztük a Torockói Néprajzi Múzeum kiállítását. Az utolsó napon, május 2-án a tordai sóbányába kirándultunk. A gyerekek csónakáztak a bánya mélyén lévő tóban, a kötélpályát is kipróbálták. Tordáról Nagyszalontára, Arany János szülőhelyére buszoztunk. Megtekintettük a Csonka tornyot, az Arany János Múzeummal. Az esti órákban érkeztünk haza Miskolcra csodálatos élményekkel gazdagodva.
"Tanulónk tollából":
G. Bálint vagyok, hetedikes tanuló a Szent Imre Római Katolikus Általános iskolából. A Határtalanul kirándulás előkészítő óráján kipróbáltuk az Okos Doboz, Határtalanul barangoló" feladatait Erdéllyel kapcsolatban. Kifejezetten az utazásunkhoz kötődő helyszínekkel ismerkedtünk meg. Kolozsvárnál a korabeli térképen kerestük meg a nevezetes épületeket, nekem Mátyás király szülőháza volt a legérdekesebb. A Tordai hasadéknál földrajzi ismereteimet is bővíthettem, Gyulafehérváron a katedrális és a történelmi emlékek nyűgöztek le. Szent László személyéhez kötődő legendák világával is megismerkedhettem.
Összességében nagyon izgalmas és tanulságos volt végigjárni Erdély nevezetességeit, sok új információt szereztem és élveztem az interaktív feladatokat.
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=4556
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2558
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2607
https://www.okosdoboz.hu/feladatsor?id=2876
Iskolánk hetedik évfolyamos tanulóival a "Határtalanul" pályázat keretében ebben az évben is ellátogattunk Erdélybe. Utazásunk 2023 május 9-től 13.- ig tartott. Első nap megtekintettük a Mézgedi barlangot, Vajdahunyad várát. Második nap Gyulafehérváron megtekintettük a Hunyadiak sírját, Segesváron pedig megkoszorúztuk Petőfi körtefáját. Székelykeresztúr szépségei után Szentegyházán foglaltuk el szállásunk. Harmadik napon sétát tettünk a Gyilkos tó körül, áthaladtunk a Békás szoroson, és nap végén közösen imádkozhattunk a Csíksomlyói kegyhelyen.
Negyedik napon Korond, és a Tordai sóbánya szépségeiben gyönyörködhettünk. Utolsó napunkon Kolozsvár, és Nagyvárad nevezetességeivel ismerkedhettünk meg.
Az Erdélyben töltött napok segítettek abban, hogy a tanulók tudatára ébredjenek annak, hogy irodalmi és történelmi nagyjaink jó része erdélyi születésű, történelmünk összefonódik Erdéllyel. Megtapasztalták, hogy hogyan éltek és élnek a határokon túli magyarok. Megértették, hogy az államhatáron kívül élők miért is igyekeznek megőrizni magyarságukat.
A csodálatos öt nap programja bebizonyította, hogy az elméletben tanultak elmélyítése, élővé tétele legjobban akkor valósítható meg, ha azt meg is tapasztalják a valóságban.
Köszönettel tartozunk iskolánk valamennyi dolgozójának és tanulójának, akik a program sikeréhez hozzájárultak, és lehetővé tették, hogy 37 tanulónk megélje az összetartozás érzését a határainkon túli magyarsággal.
"Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!"
A HATÁRTALANUL pályázatot az idén is sikerült elnyerni! Így a hetedik évfolyam a jövő héten elutazik ERDÉLYBE. Sok szép helyre ellátogatnak majd és megismerkednek Kolozsvári magyar gyerekekkel. A mai napon Molnár Péter tanár úr tartott nekik előkészítő órát. Köszönjük az érdekes előadást és a sok hasznos információt!
2021 szeptemberében a Határtalanul program keretében a 8. évfolyam tanulmányúton vett részt Partium, Belső-Erdély, Székelyföld és Dél-Erdély tájain. Szeptember 13-án reggel indultunk Miskolcról. Nagyváradon megnéztük a székesegyházat, majd folytattuk utunkat Kolozsvárra. Itt helyi diákokkal csoportos városnézésen vettek részt tanulóink. Másnap a Tordai-hasadékban túráztunk és Szent László pénzeket gyűjtöttünk. Délután Szovátán, a Medve-tó körül sétáltunk. A 3. napon a Kis-Cohárdra túráztunk, a hegycsúcsról néztünk le a Gyilkos-tóra, majd végigsétáltunk a Békás-szoroson. Székelykeresztúron megnéztük Petőfi körtefáját, Segesváron kincskereső városnézésen vettünk részt. Csodás élmény volt Vajdahunyad és Déva várának megismerése is. Finomakat ettünk és szuper volt valamennyi szállásunk. Fáradtan, de élményekben gazdagodva érkeztünk 17-én haza.Nagyon köszönjük Polacsek Tamás szervezőnek és Szeredai Norbert idegenvezetőnek ezt a fantasztikus utazást!



2019.április 16-19-ig a Határtalanul pályázat keretében a "Fejedelmek nyomában" Délerdélyben, Kalotaszegen, Partiumban jártunk a 7. évfolyamos tanulókkal. 16-án kedden, korán reggel indultunk Miskolcról. Aradon a Szabadság -szobornál koszorúztuk meg az aradi vértanúk emlékművét, majd Déva várát tekintettük meg. Algyógyon volt az első éjszakai szállásunk. Másnap Vajdahunyadon tettünk látogatást Hunyadi János várkastélyában, és Gyulafehérváron megkoszorúztuk a síremlékét. Kolozsváron a János Zsigmond Líceum hetedikes diákjai mutatták meg nekünk a város nevezetességeit. Április 18-án a Tordai sóbányát látogattuk meg, majd a Tordai-hasadéknál túráztunk. Kőrösfőn a református templomot csodáltuk meg, Vársonkolyoson a turistaházban volt a szállásunk. Pénteken 19-én a Révi szorosnál tettünk egy hosszabb túrát, a Zichy barlangban megkóstoltuk a "szerelem vizét",majd Nagyváradon volt részünk egy felfedező városnézésben. Nagykárolyban a Károlyi kastély megtekintése volt az utosó programunk. Óriási élménnyel gazdagodhattunk a pár nap alatt!
Köszönet Polacsek Tamás szervezőnek és Szeredai Norbert idegenvezetőnek, hogy felejthetetlenné tették számunkra ezt az utazást!!


